BÚCSÚ A HALÁLRAÍTÉLT TABÁNTÓL........

Magyarság, 1933. május (14. évfolyam, 98-122. szám)1933-05-14 / 109. szám részlet

BÚCSÚ A HALÁLRAÍTÉLT  TABÁNTÓL

Bontják a Tabánt ,de most már igazán és véglegesen. Esztendőkön keresztül  ijesztgettek vele, emlegették, tervezték, kerülgették, mig az idén végre igazán megzendült a csákány az öreg városrész falaiban, fölverte a múlt századból ittmaradt keskeny utcák csendjét s erejétől egyre-másra omolnak össze a vén falak. Talán sóhajtanak is, talán sírnak is. Mondják, az öreg házak magukba szívják az évek múlásával a bennük lakó emberek lelkét. Mit lehet tudni  ? S ha igaz, aakor egyetlen múltba síró sóhajtás most az egész Tabán. Már itt-ott foghíjas a vén utcák rendje, egy-egy odvas, régi házat kidöntöttek már s ahogy lassan a földdel lesz egyenlő Budának ez a romantikus kedves része, ugv múlik el lassan a szívből s a város fölül minden hangulat, ózamatok igézete, kedv, derű és lélekszállás s úgy ül meg mindent az opportunitás rideg elmélete. Hovatovább paloták nőnek itt majd, betonjával, traverzeivel berobog ide is a metropolisszá fáradó főváros s ki tudja majd, hogy az uj fundamentumok, a drága négyszögméterek helyén alacsonyabb tetők  alatt, de igazán boldogok voltak az emberek. A régi boldogságnak ezeket a hajlékait kellett volna átmenteni 1933- nak, csak mint régi emléket, préselt virágot a könyvben, kis városrészt emlékeztetőül a régi cimbalmos, bukétás időkre, hanem hát kellett a telek, a négyszögölek rendje s a Tabán — mehet.

Hát megy. Szépen összeroskad s eltűnik. A minap kint járt a főváros harminc tagú bizottsága és egy házat se talált, amelyet műemléknek lehetett volna kimondani. Hát, vén házak, vén Tabán, vén derű, el veletek.Egy ház akadt volna mégis, szegény, az meg olyan szerencsétlenül épült száz és egynéhány esztendeje, hogy most éppen egy tervezett úttestre került. Tudhatta ő, mikor felépítették? Hát most ő is felköszönget: Isten veled, kedves Buda, vén emberek, multtalan fiatalok, én is megyek már. És megyen szépen. Ami a fővárosé eddig a Tabánból, abból nem marad más, csak egy öreg barokk-kapu az Apród-utcában, Az majd valami modern bérpalota bejárója lesz. Beépítik egy uj házba s itt marad egyedül. Eltűnik hát a magyar Montmartre és — hova járnak majd a szerelmesek és — hol húzódnak meg a szegény emberek? A szerelem modernizálódik és a Tabán halk szegény embereiből világvárosi proletárok lesznek valahol künn a perifériákon. Ezt igy tudjuk mi csinálni szépen, modern ezerkilencszázharminchármasok. Bölcsek vagyunk, okosak, tervezők, csak éppen a szívünk és az érzelmünk körül van egy kis baj. De hát: ki néz erre?

Nos, a szegény emberek vándorútja lettek a tabáni utcák. Soha ennyi költözködés nem volt ott, soha ennyi rémület és soha ennyi ború. Valami furcsa összjáték: Krúdy Gyulát, a tizenkilencedik század Pestjének, Budájának nagy szerelmesét, drága lelkű, holtig daliás, öreg szerelmesét vasárnap teszik sirba s megindult a Tabán is. Megindult. Hé, Krúdy Gyula, vén legény, megállj, csak egy kicsit tartsd még nyitva a sírt, egy kicsit még nyitva a szemedet és a szivedet s megyünk már, melléd dőlünk és tavaszestéken, mikor a halott kisasszonykáink elkábulnak az orgonák szagától és szüretkor, mikor borba fakadnak a hegyek, vén pajtás, belesünk lelkesen a leányablakokon, koccintunk temérdek poharakból s elénekelgetünk. De úgy, de olyan csodálatosan, hogy megfájdul ennek a városnak a szíve tőle!

Szebenyí Antal-tér 4., az öreg 7. 7. 7. vendéglő, amint hívják: a Három hetes kocsma, Százéves. Miket látott ezl Mennyi kedv kicsordult innét! Mennyi szomorúság elfulladt itt! Most ez is megy. A sarokban kis söntés, beljebb pár tarkateritős asztal, jobbra kis szekrény, a falon vén képek, ez minden. És jó bor. És a sarokban öreg kocsmáros. Hatvankétéves. A Gratz bácsi.

— Megyünk, uram, — mondja — megyünk! Már május 1-re megkaptuk a felmondást, de maradhatunk, míg felszólítást nem kapunk. Akkor aztán harminc napon belül: indulj! Egy szeg se maradjon itten! Százéves körülbelül ez a kocsma itt,bontják a T

csак az enyém már tizennyolc esztendeje. Hanem nekem volt szivem hozzá, uram. Én semmihez nem nyúltam itten s mikor 70—éves öreg urak elkocognak itten s bejönnek, könnyes lesz a szemük. nem tudunk világítani. így élünk mi itt 

‘ Teremtő Istenem, mondják — itt minden éppen úgy van, mint régen,még édesapámmal ketten járogattunk ide!  így mondja az öreg kocsmáros s magának valahova az Auguszta-telepre? Ki muzsikál 

is könnyes lesz a szeme. Aztán mutatja: Ez itt a Krúdy ur asztala. 

tat ott? Cigány abból él, ami kedv van, ha valakinek kedve támad. Kinek van kedve 

Tarkateritős kis asztal, öreg, Isten tudja, , hány éves arénája boros mérkőzéseknek. 

— Itt. szokott ülni — mutat az egyik helyre. Nem mostanság. Már régen nem láttam. Azelőtt. Leült, bort kért, szódát, alácsúszott kicsit az asztalnak, mert szörnyű  magas ember volt, aztán elnézegetett, eliddogált itten. Gyakorta. Keveset beszélgetett, de szives szavakat. Egyszer meg is írta a a budai kocsmák történetét s akkor a Három hetesről is irt. Szerette a régi kiskocsmákat a Krúdy ur... Mikor temetik? 

Mondom, hogy vasárnap egy órakor. Az öreg kocsmáros kinéz az ablakon. 

Megyünk már hamarost mi is! Ház is, én is a Krúdy úr után! 

Mesélik, egy hetvenkét éves öreg asszony, itt született a Tabánban, itt nőtt fel, itt csókolták meg először, itt ment férjhez, itt születtek a gyermekei, innét bocsátotta szárnyra  őket, innét temette el az urát, ide várta a haIált az öreg házban csöndes békességgel, mesélik, hogy ez az öreg asszony, mikor meghallotta, hogy lebontják a Tabánt, csak a szívéhez kapott:_

 Jézusom! 

Elkezdte járni az utcákat, benézett a vén házakba, megsiratta a vén kapufélfákat, kiment a temetőbe, megkereste az ura sírját, elbúcsúzott tőle, aztán hazament, lefeküdt az ágyára és lúgkövet ivott. Nem nagy dolog, Egy öreg asszony nem tudott valamit elviselni. Egy öreg asszony azt érezte vénségére, hogy'lebontják felőle az életét. Egy öregasszony hát elment. Megmérgezte magát. Nem nagy eset egy világvárosban, naponta tíz-húsz ilyen eset van. De talán — , adalék Tabán történetéhez. 

Az ujság másik oldalán rövid hír:

.

Krúdy Gyula temetése

Vasárnap délben egy órakor kisérjük utolsó útjára Krúdy Gyulát, a kiváló írót, a Kerepesi-ut melletti temető halottas házából, főváros díszsírhelyet ajánlott fel, végtisztességére eljönnek az Írói és újságírói egyesületek, eljönnek a nyírségiek is, szülővárosának: Nyíregyházának küldöttségét Bencs Kálmán dr. polgármester vezeti. A Magyarság szerkesztősége nevében Thury Lajos, az Újság Írók Egyesülete nevében Lázár Miklós, az Otthon nevében Sziklay János és Nyiregy háza város nevében Czobor Pál dr. mond búcsúbeszédet....

Krúdy temetése