1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2018. augusztus 25., szombat

HAJDANVOLT KIÁLLÍTÁS ANNO 1982

Népszabadság, 1982. november (40. évfolyam, 257-281. szám)1982-11-24 / 276. szám



Gellérthegy és a Várhegy közötti völgyben kialakult budai városrész, amely valamikor a mai Budaörsi út és a Duna közti területet is magában foglalva egészen a városhatárig húzódott. A sajátos hangulatú negyedről Krúdy Gyula így írt: „Hegynek kanyargó és kiismerhetetlen végzetű utcák, már csak botlásra való kapuküszöbök, megbetegedett ajtók, amelyek szinte leestek a helyükről, amint idegen kéz nyúlt hozzájuk ...”

De Krúdy nem feledkezett meg e vidék „halálosan fáradt kőolajlámpáiról, a nevezetességüket, szépségüket, bókokra érdemességüket régen elfelejtett női kontyokról, a 'kutyafarokhoz hasonló teásibrikekről, az orvosságoktól megsárgult poharakról”.

 Ez számára mind a Tabánt idézte.
S az ember úgy érzi, mintha Krúdy örökbecsű sorai elevenednének meg újra azon a helytörténeti kiállításon, amely


Volt egyszer egy Tabán 
címmel látható a Budapesti Történeti Múzeumban, a Budavári Palota E épületében. Korabeli fotók — tegyük hozzá: ma már valamennyi dokumentum értékű — közreadásával elevenedik meg e nemcsak írók, hanem festők által is megannyiszor életre keltett városrész múltja. Segítenek az eligazodásban Klösz György és Erdélyi Mór ma már ritkaságszámba menő felvételei, egykori képes levelezőlapok, s nem kis részben ismeretlen amatőrök által készített fotók; valamennyiük alkotása segít a visszatekintésben.
Miről is híres a Tabán?

 Pereházy Károly sorai szerint ez a negyed egy ideig otthont adott Dérynének és Kántornénak, a magyar színészet hőskora két kiemelkedő alakjának, e városrészben született a világhírű orvos, Semmelweis Ignác, s itt élt hosszú ideig a szerbek Jókaija, Ignjatovics Jakov. A kinagyított fotók egyike megörökítette Döbrentei Gábornak, a megújuló magyar művelődés egyik élharcosának tabáni lakóházát is
.
A városnegyed kétségkívül viharos történelme is megelevenedik a fotókon. A XVIII. században a sűrűn lakott városrészt járványok és természeti katasztrófák sújtják; árvíz, tűzvész tizedelte meg a lakosságot. Az a Tabán, amelyet a kiállítás képei megőriztek, az 1810-es tűzvész után épült, s házainak többsége az 1930-as évekig, pontosabban az 1933-ban bekövetkezett bontásig megmaradt.
De végül is miért kellett lebontani ezt a városrészt? Korabeli dokumentumok szerint azért, mert a XIX. század második felében a fejlődő főváros jelentős pesti építkezései következtében egyre inkább kitűnt a túlsó partról a Tabán elhanyagoltsága, rendezetlensége. így hát hosz- szú viták után, 1909-ben elkészült a radikális bontást követelő rendezési terv, s ennek nyomán megkezdődött az évtizedekig elhúzódó kisajátítás.

A világháborús évek után ismét foglalkoztak a tabáni bontással, ami nem volt egyszerű, hiszen az itteni emberek igencsak ragaszkodtak lakóhelyükhöz. A számukra felajánlott lakásokat — amint azt a kiállításra kiadott katalógus szemléletesen leírja — csak kevesen fogadták el, hiszen közülük jó néhányan nemcsak itt éltek, hanem megélhetésük is a Tabánhoz kötődött. A főváros a laNépszabadság, 1982. november (40. évfolyam, 257-281. szám)1982-11-24 / 276. szám

Gellérthegy és a Várhegy közötti völgyben kialakult budai városrész, amely valamikor a mai Budaörsi út és a Duna közti területet is magában foglalva egészen a városhatárig húzódott. A sajátos hangulatú negyedről Krúdy Gyula így írt: „Hegynek kanyargó és kiismerhetetlen végzetű utcák, már csak botlásra való kapuküszöbök, megbetegedett ajtók, amelyek szinte leestek a helyükről, amint idegen kéz nyúlt hozzájuk ...” De Krúdy nem feledkezett meg e vidék „halálosan fáradt kőolajlámpáiról, a nevezetességüket, szépségüket, bókokra érdemességüket régen elfelejtett női kontyokról, a 'kutyafarokhoz hasonló teásibrikekről, az orvosságoktól megsárgult poharakról”. Ez számára mind a Tabánt idézte.
S az ember úgy érzi, mintha Krúdy örökbecsű sorai elevenednének meg újra azon a helytörténeti kiállításon, amely Volt egyszer egy Tabán címmel látható a Budapesti Történeti Múzeumban, a Budavári Palota E épületében. Korabeli fotók — tegyük hozzá: ma már valamennyi dokumentum értékű — közreadásával elevenedik meg e nemcsak írók, hanem festők által is megannyiszor életre keltett városrész múltja. Segítenek az eligazodásban Klösz György és Erdélyi Mór ma már ritkaságszámba menő felvételei, egykori képes levelezőlapok, s nem kis részben ismeretlen amatőrök ál
tal készített fotók; valamennyiük alkotása segít a visszatekintésben. Miről is híres a Tabán? Pereházy Károly sorai szerint ez a negyed egy ideig otthont adott Dérynének és Kántornénak, a magyar színészet hőskora két kiemelkedő alakjának, e városrészben született a világhírű orvos, Semmelweis Ignác, s itt élt hosszú ideig a szerbek Jókaija, Ign- jatovics Jakov. A kinagyított fotók egyike megörökítette Döbrentei Gábornak, a megújuló magyar művelődés egyik élharcosának tabáni lakóházát is.
A városnegyed kétségkívül viharos történelme is megelevenedik a fotókon. A XVIII. században a sűrűn lakott városrészt járványok és természeti katasztrófák sújtják; árvíz, tűzvész tizedelte meg a lakosságot. Az a Tabán, amelyet a kiállítás képei megőriztek, az 1810-es tűzvész után épült, s házainak többsége az 1930-as évekig, pontosabban az 1933-ban bekövetkezett bontásig megmaradt.
De végül is miért kellett lebontani ezt a városrészt? Korabeli dokumentumok szerint azért, mert a XIX. század második felében a fejlődő főváros jelentős pesti építkezései következtében egyre inkább kitűnt a túlsó partról a Tabán elhanyagoltsága, rendezetlensége. így hát hosz- szú viták után, 1909-ben elkészült a radikális bontást követelő rendezési terv, s ennek nyomán megkezdődött az évtizedekig elhúzódó kisajátítás.
A világháborús évek után ismét foglalkoztak a tabáni bontással, ami nem volt egyszerű, hiszen az itteni emberek igencsak ragaszkodtak lakóhelyükhöz. A számukra felajánlott lakásokat — amint azt a kiállításra kiadott katalógus szemléletesen leírja — csak kevesen fogadták el, hiszen közülük jó néhányan nemcsak itt éltek, hanem megélhetésük is a Tabánhoz kötődött. A főváros a lakosokat a Budaörsi úti bérházakban kívánta elhelyezni, de ez nem ment egyszerűen. S ellenállásukat bizonyítandó, egy számadat: 1061 családból alig másfél százan voltak hajlandók elköltözni. A kiürítést végül is 1933- ra fejezték be, s az elárvult épületeket azon nyomban bontani kezdték. Az egyik korabeli újságban például terjedelmes riport jelent meg „Az utolsó hét a halálra ítélt Tabán életéből” címmel. S ebből az írásból megtudhattuk azt is, hogy az itt élők többsége a végsőkig ragaszkodott otthonához, néhány üzlet kirakatában ott a felirat: „Itt használt ajtók, ablakok eladók.”

                       
A teljes történethez hozzátartozik az is, hogy még ugyanez év nyarán nyilvános tervpályázatot hirdettek a Tabán rendezésére, ám az így született elképzelések már soha nem valósultak meg.
Vajon honnan ered e negyed elnevezése? Ezt a török hódoltság idején, a Duna partján megtelepedett tímároktól kapta; a török Debagha- ne szó magyar fordításban tímártelepet jelent, s e kifejezés szlávos változatából, a Tabakonból eredhet valószínűleg a Tabán név. S persze tudni kell azt is, hogy fürdőit — a törökök építette Rudast és a Rácfürdőt, s megmaradt műemlék jellegű épületeit, köztük Semmelweis szülőházát — időközben felújították, helyreállították. A lebontott Tabán helyén ma park várja a pihenni vágyókat; ez a város talán legszebb ösz- szefüggő zöldterülete.
Sajnos a régi Tabán egyetlen jellegzetes utcája sem maradt meg az utókor számára. Ám ha valaki mégis kíváncsi az egykori tabáni sör- és borcsarnokra, ahol a Döbrentei téri piac kofái és vásárlói oltották szórójukat, netán szeretné megnézni, hol fogadta klienseit az egyik közeli házban Rábetz István szatócs vagy Méz Márton fűszeres, esetleg megnézné Lomzik István Fehérsas téri sütödéjét vagy Bállá Károly vendéglőjét a kockaköves Hadnagy utcában — szívesen ajánljuk, tekintse meg e kiállítást. Egy hajdanvolt budai városrészről, egy tovatűnt életformáról mesélnek a képek — akár egy történelemórán. S útikalauzként nyugodtan hagyatkozzunk Krúdy Gyulára.

Falus Gábor


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése