TABÁNI NEMZETŐR TOBORZÓ ANNO 1848

Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)1848-12-30 / 156. szám

Úgy látszik, a budaiak két dolgot soha sem hagynak megérni: boraikat és ujonczaikat, vagy világosabban szólva, azon iparkodnak,  hogy egyikből se legyen soha veterán, pedig mindkettő csak így  éri el a tökély pontját. Minap említők a budai hatóság erélyes határozatát az ujonczállítást érdeklőleg. 

Mi eddig eredménye ? 

Még erélyesebb, bár czudar demonstratiók a népség részéről. Folyó hó 22-re volt a sorshúzás határozva. A várbeliek részéről megtörtént. A budai telivér keresztényektől az evangélium tiszta szellemében egész lélekkel gyűlölt zsidók is kiállíták hátralevő ujonczaikat. 

Következék a minden korú és szinü keresztényekben bővelkedő Tabán. 

Az ujonczozás alá esők összegyűltek, s kijelenték : ők készek ugyan a sorshúzásra, de miután némellyek hiányzanak, addig sorsot húzni nem fognak, mig az elmaradtak nem fognak megjelenni. Hiában volt a tanács nyilatkozata, hogy az elmaradottak sorshúzás nélkül mind katonáknak adatnak, a többiek vas következetességgel ragaszkodtak a hátulsó ajtóba, és sorsot nem húztak.

 Sőt még tovább ment ez alávalóság. Egynek, ki hajdani betű szerint véve „Pecsovics“ nevét magyarral cserélte fel, de a név szellemét megtartá, mostoha papája, s mások hazudságokkal folyamodtak a honvédelmi bizottmány elnökéhez.

 Az elnök — mint kelle — rögtön, s még későn este felvilágosítást kívánt a tabáni albíróságtól, s azt következő reggel egy küldöttség által nyeré meg. Így alaposan értesülvén a dolog állása felöl, a kormány részéről karhatalmat is ajánlott a hatóságnak. Most már hittük, minden jól menend, de fájdalom, csalatkozánk. 

    Újonc toborzás 1848-ban

Van Buda népében egy neme a gyávaságnak, melly ha teljesen kifejlődik, őket még bátrakká is teszi. 

Tegnapelőtt az országút külvárosi fiatalság volt sorshúzásra rendelve. Meg is jelent a városház előtt zászlóval és rémítő bátorsággal, mellyet azonban minden józan ember kénytelen volt részegségnek nézni. Ordítva jelenték az együtt volt közgyűlésnek és tanácsnak, hogy ők sorsot nem húznak, hanem mennek katonának mindnyájan, csak azok is velők legyenek, kik most itt nincsenek, s talán az összeírásból is kimaradtak. Ismét sikeretlen volt a minap hozott határozat és a tabániaknak adott válasz említése. A vitézek ismét a hátulsó ajtóba ragaszkodtak, s diadallal haza tértek. A hatóság azonban két tagját még az nap a honvédelmi bizottmány elnökéhez küldé, a megajánlott hatalomkar kirendelését kérni. Üdvezeljük a hatóságot e téren, s gyalázat Buda népére, ha e végeszköz használása előtt magába nem tér. És térjen magába, különben a törvény ellen olly szemtelenül mutatott daczot szigorúan büntetni kelletvén, nem 500 hanem 1000 újonczot is fog állítani. A nép maga választá hatóságát, s még sem bizik benne, pedig választá a Jacobsohn ördögi szelleme által vezetett többség, kik őrült allelújával üdvözlők az akkor általok tiszteltet, most gyalázatos, hihetőleg áruló szökevényt, s mégis tovább is szellemében hatnak. Nem volt elég a leczke, még keserűbbet óhajtanak. 

  Kossuth toborzó beszédet mond

Legyen ha kell, de nem a haza, hanem Buda kárával. 

Azért állítsátok ki ujonczaitokat minél előbb, különben olly gyalázat háromlandik Budára, hogy még egy jámbor peleskei nótárius sem fog jövőben akadni, ki e várost látni akarná.

Az ügy háttere:

A csatamezőn futottak, Pesten újoncoztak

Magyar Nemzet, 1998. december (61. évfolyam, 281-307. szám)1998-12-24 / 301. szám

ÚJONC TOBORZÓ TABÁN 1848
  
Nem állítottak a pestbudai polgárlakásokban vagy másutt az országban karácsonyfákat az 1848-as esztendőben. Pedig békésebb időben már nálunk is terjedhetett a szokás. A másfél évszázaddal ezelőtti magyar karácsony hadi körülmények között köszöntött be, nem békés polgári otthonok jól fűtött hangulatával. 

Windisch-Grátz serege a főváros felé közeledett. Pesten, Budán és Óbudán szeptember óta - a képviselőház rendelete szerint - ismét újoncoztak. A Honvédelmi Bizottmány november 17-i parancsa nyomán a pesti tanács december 1 -jén toborzást rendelt el. 

Spira György nemrég megjelent nagyszabású munkájában részletesen feltárta ennek bonyodalmait. A pesti városatyák december 18-án, „tekintve a haza vészes körülményeit”, elfogadták a hadügyminisztérium által kívánt 1072-es újonclétszámot. Ám december 21-én a pesti utcákon feltűntek egy szabadcsapat szervezői, másnap pedig kiderült - amire végképp nem számított senki -, hogy Pesten egy ideje alattomban budai toborzók is tevékenykednek, és általuk

 „az e hatóság újoncai közé felcsapott egyének, tetemesb pénzbeli ígéretekkel elcsábítva, Buda város újoncai közé átcsalatnak”. 

A furfangos megoldásra rájöttek a pestiek, azokat letiltották, így az év végi ünnepekre sikerült kiállítani több mint ezer újoncot. 
Budán - mint ahogy a fent említett csalafintaság is jelzi - még nehezebben ment az újoncozás. Az elsőkül egybehívott várbeli fiatalok között december 22- én nehézség nélkül sikerült ugyan megejteni a tizenkilencedik életévüket már betöltött fiatalok között a sorshúzást, 

de másnap a behívott 144 tabáni ifjú közül csupán negyvenhetén jelentek meg. Egyikük, Tétényi István - aki csizmadia apjától eredetileg a Pecsovics nevet örökölte - társainak egyetértő kurjongatásai közepette kijelentette, hogy „ők készen állnak ugyan a sorshúzásra, de miután némellyek hiányzanak, addig sorsot húzni nem fognak, míg az elmaradtak nem fognak megjelenni”. 

A világ folyásában az igazságot hiányoló mondat megfogalmazása után valamennyien távoztak. Másnap az országúti fiatalok tagadták meg a sorshúzást: „mennek katonának mindnyájan, csak azok is velők legyenek, kik most itt nincsenek” - mondták. Ebből persze olyan botrány támadt, amelynek híre eljutott Kossuth Lajoshoz is. A budai városatyák, akik polgáraik érdekeit képviselték, furfangos döntést hoztak a december 24-re összehívott tanácsülésen: vizsgálatot indítottak Tétényi és hangoskodó társai ellen ahelyett, hogy intézkedtek volna a sikeres újoncozás érdekében.

Óbudán könnyebben mentek a dolgok. Amikor felszólítást kapott a város újabb huszonnyolc újonc állítására, a december 24-én tartott tanácsülésen határozatot hoztak, miszerint a harmadrészüket most is a zsidó hitközség állítsa, a többi tizenkilenc újonc sorshúzással választassák ki. A hidegvér megőrzésének magyarázata, hogy szó sem volt katonáskodásról, csupán arról folyt a vita, hogy az újoncok külön-külön a maguk pénzén fogadjanak-e helyettest, aki ténylegesen katonának áll, vagy sorshúzás nélkül együtt finanszírozzák a kellő számú ember helyettesként állítását. Spira György történészprofesszor ezért jegyzi meg:

 „végtére is nem a magyar forradalom az első olyan nemes célokat követő vállalkozás az emberiség történetében, amelynek sokszorta több híve van, mint ahányan életüket is készek volnának kockáztatni érte”. 

Az újoncozás tehát elsősorban nem a tehetősebbeket viselte meg, éppúgy, ahogy az életszínvonal általános esése sem. Az egyszerű kisember ünnepi asztala ugyanis szegényesre sikeredett a forradalom évében. Pénzhiány és áruhiány volt. Ősszel felvásárlási láz tört ki a tehetősebbek körében, de az alkalmazottak, segédek és munkások nem tudtak tartalékolni. 
A vészterhes időket jelezte, hogy leálltak a városfejlesztési munkálatok is. Pedig Pest 269 utcája közül 153 még kövezetlen volt. Útfejlesztésre és csatornázásra már csak az előző évinek kevesebb mint felét, 60 ezer forintot irányozhatott elő a tanács. A Kerepesi út és az Országút tervbe vett csatornázását „a házi pénztár kimerült állapota” miatt elnapolták. A város december 22-i tanácsülésén kénytelen volt a Rókus Kórházat átadni a kormánynak, mert képtelen volt fenntartani. Igaz, erre ténylegesen már nem kerülhetett sor, mert a Honvédelmi Bizottmány menekülni kényszerült. 
A fejlődés mégsem állt meg teljesen a háborús viszonyok között. Karácsony előtt nyílt meg Pesten, a Hársfa utcában Balassa János professzor irányításával a Budapesti Kereskedelmi Betegápoló Egylet kórodája. Két tábori kórház is működött, úgyhogy december közepén a három testvérvárosban 2168 ágy állt a sebesültek rendelkezésére. 
Közeledett Windisch-Gratz serege, Görgey csapatai hátrálni kényszerültek. A pallókkal ellátott Lánchídon egyre több megfutamodott honvéd jutott át Pestre. 

A budai és pesti polgároknak tehát nem csoda, hogy nem volt ünneplő hangulatuk a karácsonyi napokban. Érezték, hogy napokon belül utcai harcok és a főváros eleste következik. 

A polgárok és a hadügyminisztérium egyik embere közti párbeszéd jól jellemzi a hangulatot: 
- De hát nem látják önök, hogy mi folyvást megverjük az osztrákokat, és azután vonulunk csak vissza? 
- Lássa ön, mi jobban szeretnők, ha 
mindig az osztrákok vernének meg minket, s mi előre nyomulnánk. 

                   Jelasics seregének katonái

Budán december végére már előkészítették a pincéket búvóhelyül. Ostrom közeledett. Kossuth még szilveszterig a Nádor utca és a Zrínyi utca sarkán, a Döring-házban lakott, majd a nemzet- gyűlés határozata szerint a Honvédelmi Bizottmánnyal Debrecenbe távozott. Előző nap nagy tömeg éltette és kísérte még. De nincs új a nap alatt, az emberi jellem örök. Amikor a Döring-házban valaki másnap Kossuth után érdeklődött, a házmester már így felelt: „Mán elszelelt a bitang...” 

Az elrettentő eset leírása után szót kell ejteni a korabeli magyar társadalom legnagyobb részét jellemző mindennapi helytállásról. Krasznay Péter nemzetőr naplójából például arról értesülünk, hogy egy győrszigeti halászmester felesége és lánya a karácsonyi ünnepnapokban miként varrt neki két öltő fehérneműt. A katonai ellenállás megszervezése is áldozatokat követelt az ország lakosságától. Jelentős méretű gerillaharcok fejezték ki a Dunántúl népének ellenállását. A forradalom önvédelmi harca decembertől egyre inkább a külső ellenség ellen vívott szabadságharc jellegét öltötte. 
A háborús karácsony 1848-ban sokat elárult az országról. A nehéz körülmények között helytálló és a magát mentő kisember dilemmájáról, a hadra kelt és hátországi emberek erényeiről, a történelemben mindig ismétlődően a közérdek és önérdek konfliktusairól sokat megtudhat az ezeknek a napoknak históriáját tanulmányozó. 
A Szent István Társulat alapítása évében - még a Jó és Olcsó Könyvkiadó Társulat névvel - Katholikus Néplapot adott ki kétezres példányszámban. Ezen a karácsonyon Szabó Imre teológiaprofesszor, főszerkesztő, tízszakaszos, egész oldalas versét közölte a lap Kelj föl magyar nép! címmel. Bevezetésül ennyit írt:
 „A kormány népfölkelést rendel, a lelkészeknek meghagyá, hogy a népet buzdítsák. Ily buzdításul szánvák e sorok.” Sok pályatársa karácsonykor a szószéken sem feledkezett el e kötelezettségéről. 


Rosdy Tamás